Témaindító hozzászólás
|
2011.08.27. 19:25 - |
*Sokáig vágtattak, a hegyes, kanyargós ösvényeken, sűrű fenyveseken át a csillogó folyó partján, míg végül Darven megpillantotta a célt. Távolról egészen aprócskának látszott. Vörös téglákból kirakott építmény, de számára az otthont jelentette.* Itt vagyunk. * Fáradtan Nilah-ra mosolygott.* |
[54-35] [34-15] [14-1]
* Elszakította a tekintetét a lányról. Mit is gondolt? Nem akart olyan dolgokat hinni, amik nem voltak valóságosak, de talán lehetett volna valóságos, ha... * Még nem tudom. * Sóhajtott. * Csak van egy hely, amit még én sem láttam. * Mosolygott halványan és ismét Nilah-ra pillantott, majd a tájat kezdte fürkészni.* |
Szóval... mik a terveid, ha ennek vége? *Szólt halkan Nilah, az ablakon mereven kifelé bámulva, s gondosan vigyázva, hogy ne találkozzon tekintete Darvenével, bár látta, hogy a fiú őt nézi. Kicsit zavarban volt, pedig hozzá volt szokva, hogy kettesben van valakivel. Attól félt, hogy megkedveli a fiút, de ő nem úgy érez majd iránta, és amikor lehetősge lesz, egyszerűen elmegy.* |
*Követte Nilah példáját. Óvatosan kimászott a lány mellé és élvezte az él táruló magasztos látványt. Eszméletlen volt látni a távoli hegyek halványkék csúcsát, majd a mellette ülő lányra pillantott. Általában nem volt, ilyen de ez a pillanat egészen romantikus volt.* |
Gyönyörűek innen a hegyek! *Mondta, kitekintve az egyik ablakon, amin valaha rács lehetett, de idővel valahogy az is levált az épület faláról. Kiült a párkányra, lábát kilógatta a magasba, s hátra nézett, vajon Darven is osztozik-e vele a kilátásban.* |
* Nilah láthatóan keményebb volt mint gondolta, nem úgy látszott, mint aki segítségre szorul. Ez megragada a figyelméten a tényen elmosolyodott és követte. A malom sötét volt és dohos, mégis megvolt a maga hangulata. * Egész jó. * Állapította meg és szétnézet. |
*Nilah nem az a lány volt, aki védelemre szorult, bár egy pillanatra megfordult a fejében, hogy mégis Darven oltalmazó szárnyai alá bújik, de nem. Nem játszik kislányt! Ezzel határozottan el is indult az első akadály felé, amit a bejárati ajtóhoz felvezető elkorhadt falétra jelentett. Miután megbizonyosodott róla, hogy az valóban nem alkalmas használatra, egy gyors, könnyed mozdulattal fellebbent a küszöbre. Az épület tele volt a felismerhetetlenségig szétkorhadt holmikkal, de a belső lépcső szerencsére kőből volt, így felmászhattak az épület tetejébe.* |
Leszálltak a lovakról és egy közeli fa tövébe kötötték ki őket hadd legeljenek. Darven, Nilah kérésére azonban felkapta a fejét *Aha, szívesen szétnéznék odabenn. *Felelte* Menjek előre, vagy bátor leszel? * Kérdezte és kihívóan Nilah-ra tekintett, mjad kedélyesen megveregette az omladozó malomépület oldalát. |
Tehát ez volna "A szélmalom". Nagyon szép! *Mondta mosolyogva a közvetlenül előttük álló öreg, omladozó szélmalmot szemlélve.* Bemegyünk? |
Helyes. * Mondta, majd heves vágtába csapott. Hamarosan vetélytársra is lelt, Nilah személyében, aki mindnáron megpróbálta megelőzni az előtte vágtató Darvent. Fej-fej mellett értek be a célba, ami ezesetben a szélmalom előtt kis placcot jelentette.* |
Nehéz a választás, de jól van Don Quijote, menjünk a szélmalomhoz! *Arra gondolt, hogy magától biztosan balra indult volna. Megnézte volna a saját fejét, amikor rájön, hogy rossz felé ment. Ezen elmosolyodott.*
*Tíz percig haldhattak az úton, mikor először meglátták a malmot, bár az idő múlásával Nilah egyáltalán nem törődött. Azzal volt elfoglalva, hogy sikerüljön megelőznie az előtte vágtató Darvent.* |
Erre? Semmi extra, csak. egy régi szélmalom. A másik úton pedig egy csodálatos kőtorlasz. Szóval inkább a szélmalom. * Felelte.* |
És mi van erre? Már ha bátorkodhatom megkérdezni. |
Uram? * Darven szélesen elvigyorodott* Kezded felfedni rejtett értékeidet! Nem, most komolyan, Hölgyem, jobbra.* Intett fejével az egyik útirány felé.* |
Lehet, hogy aztán mindjárt megunlak titeket *Viccelődött* De komolyan jól jött most ez. *Útelágazáshoz érkeztek.* Itt merre, Uram? * Kérdezte, olyan tisztelettudó hangon, amit csak képes volt kicsikarni magából.* |
*Nilah mondott valamit. Hangja olyan mélyről szólt és olyan őszinte vol, hogy Darven is meglepődött.* Azt hiszem tudom milyen érzés. Nem bírtam itt maradni. Egészen kiskorom óta itt éltem, ide bezárva... többet akartam. Mindig úton vagyok és fogalmam sincs hová tartok. Talán éppen ez benne a jó. De a társaság a legváratlanabb, legmagányosabb helyzetekben tud a legjobb lenni. Azt hiszem, most is ez történt. * Mosolygott.* |
*Eltűnődött. Amikor valaki ezt kérdezi tőle, általában felszínes dolgokról kezd fecsegni, de most valahogy, ez a csendes, meghitt környezet arra sarkallta, hogy végre megnyíljon valakinek.* Egyedül voltam Mármint tényleg, teljesen egyedül. Amíg össze nem futottam veletek. Szeretek egyedül lenni... de az állandó puszta magány lassan mindenkit képes megölni. Szóval... azt hiszem valahogy örülök, hogy így alakultak a dolgok. |
*A környék olyan volt, mint máskor, csak a társasága volt más. Nilah-val együtt némán lovagoltak egymás mellett, hosszú ideig. Az erdő lágy suttogása, a közelben folydogáló patak csobogása és a lovak patája az avaron kitöltötte a csendet, mikor Darven csendesen megszólalt *Mesélj valamit magadról* kérte halványan mosolyogva. Hangja belefonódott a csendbe.* |
Én meg éppen vadászni indultam, de ha nem bánod inkább veled tartanék. Nem igazán ismerem még ki magam errefelé. |
*Meglepetésére Nilah is a lova körül mozgolódott. Láthatóan készült valahová.* Szia.* Mosolygott a lányra. *Csak szétnézek a környéken.* mondta és gyorsan felnyergelte a lovát* |
*Darvennel a lovaknál találkozott. A kellemes meglepetésre elmosolyodott.* Merre indulsz? *Kérdezte.* |
[54-35] [34-15] [14-1]
|