2. rész

Az óra mutatói lassan vánszorogtak az egész délelőtt folyamán, s nem kis örömöt okozott a csengő fél kettőkor a diákseregnek.

- Jöttök ma Ben? – szólt Jared, miközben magára akasztotta féloldalas táskáját. A kérdezett két paddal arrébb barátnőjével beszélt, s ahogy egész nap, most sem volt jó hangulatban.

- Megyek! – válaszolt a fiú helyett Ashley, majd meg sem várva a választ, felkapta a táskáját s kecsesen odalibbent barátnőihez.

A terem az öt barátot eltekintve szinte üres volt, Alan Jones, az osztály újdonsült tagja pakolgatott csak az első sorban.

- Szia, én Joy vagyok – lépett oda hozzá. – Milyen volt az első nap?
A fiú felnézett, majd viszonozta a kedves mosolyt – Alan – nyújtott kezet. – Kicsit sok első nap jut nekem mostanában, az elmúlt két évben ez már a harmadik sulim – sóhajtott. - Ezen felül nem volt rossz, csak a szokásos dolgok. Minden tanárnak bemutatkozni, tenni az érdeklődő jó diákot, alig mer bárki hozzád szólni… érted. De találkoztam egy kedves lánnyal – vigyorodott el – nem ismered véletlenül?

- Nem tudom, hozzánk csak egy srác jött, de új lánnyal nem találkoztam – ment bele Joy a játékba.

- Hmm… és mi a véleményed róla? – kérdezte leplezetlen kíváncsisággal Alan. – Kedves, jóképű?

- Érdekes figura – elmélkedett Joy - , főleg azzal a fura fekete keretes szemüveggel, egyébként kedvesnek tűnik.

- Szóval fura a szemüvege.

- Igen, de jó értelemben. Érdemes lenne megismerned, lehet, hogy eljön velünk a Sunday’s-be négy körül, bár még nem mondta biztosra – mutatott a tőle pár méterre beszélgető barátaira – Esetleg jöhetnél te is.

- Örömmel – mosolyodott el a fiú, s csábító pillantást vetett Joy-ra.





A Sunday’s bárban nem voltak sokan, szokásos hétköznapi pangás, korán volt még. A pultnál ülő egy-két ember társalgása alig feltűnő háttérzajjá olvadt össze, s az ajtó recsegve új jövevényt jelzett. Sophie Joy-t vélte felfedezni a füstfátyol mögött. A magas vékony lány píros miniszoknyát, virágos felsőt és egy sötét zakót viselt, hosszú fekete haját pedig lófarokba fogta.

- Jóég, Joy – hüledezett a lány – nagyon csini vagy!

- Öö, csak magamra kaptam valamit, alig volt otthon időm el…

- Alan?

- Talált. – mosolyodott el. Hazafelé ugyan mesélt Sophie-nak Alanről, de nem gondolta volna hogy ilyen feltűnő. – Most komolyan, hogy nézek ki?

- Szokatlanul rövid ez a szoknya és a hajad is olyan…

- Soph!

- Csak viccelek! – nevetett - Gyönyörű vagy!

Ashley ült le az asztalhoz. Csinos volt, mint rendesen, talán egy szemernyivel kihíóbb is, mint máskor. Miniszoknyájához hosszú fekete bőrcsizmát és mély dekoltázsú toppot viselt.

- Sziasztok – köszönt vidáman – na hol van az új srác?

Joy szúrós pillantást vetett a lányra, aki azonban észre sem vette, Sophie táskájába nyúlt és kivett belőle egy doboz cigarettát.

- Joy négyre hívta – válaszolta Sophie, erősen megnyomva a „Joy”-t, amire a lány szintén ügyet sem vetett.

Az ajtó ismét nyílt, és az Alan nevű fiú lépett be rajta.

- Emlegetett szamár… - mormogta Joy, aki hirtelen mintha nem is örült volna annyira, hogy látja.

Alan kezet fogott Sophie-val és Ash-el, majd leült Joy mellé. A fiú ha lehet most mégjobban lenyűgözte Joyt, aki alig tudta levenni róla a szemét. A lány szomorúan látta, hogy ezzel barátnője sincs másképp: Ashley szeme sarkából folyamatosan a fiút figyelte, közben csábosan tekergetve szőke fürtjeit.
Az asztalnál ülők egy ideig egymáshoz sem szóltak, ami kezdett kínossá válni, így Sophie végre megtörte a csendet.
- Ashley, hogy hogy nem együtt jöttetek Bennel?

A lány kelletlenül elfordította tekintetét Alanről.
- Azt mondta ma nem jön, otthon bőg, vagy valami ilyesmi…

- Bőg? – kérdezett vissza meglepetten Sophie.

- Nem is mondtam? Szakítottunk. Magunk közt szólva elég unalmas gyerek. – mondta, majd újra Alan felé nézett és csábosan mosolygott.

- A francba, Ash! Írtó érzéketlen vagy… - vetette a lány szemére a dolgot Sophie – Öö… én… mindjárt jövök. - ezzel összeszedve táskáját és kabátját felállt az asztaltól és elindult az ajtó felé, magára hagyva az asztalnál zavartan ülő furcsa hármast.

/dyonne

Többi rész.