1. rész

Ashley kelletlenül foglalt helyet két osztálytársa mellett a leghátsó padban.

- Sophie, Joy, valamit tudnotok kell: utálok tanulni – dühöngött -, miért járunk mi egyáltalán iskolába?! Könnyen elboldogulnék én mindenféle diploma nélkül is – méltatlankodott -, tegnap vagy három órát szenvedtem azzal az átkozott matekkal!

A pad másik feléről együtt érző hümmögés formájában érkezett a válasz, miközben mindkét lány a biológia füzetét lapozgatta, vajmi kevés lelkesedéssel.

- Mi van Bennie-vel, Ash? – váltott témát a Joy nevű lány, aki bár látszólag elmerülten olvasott valamit, hangja mégis álmosnak hatott – Jarad azt mesélte tegnap nem volt valami jó passzban.

- Mit tudom én? – hangzott a kérdezett unott hangja - Nem kell nekem foglalkozni minden apró-cseprő problémájával, majd megoldja egyedül.

- Hogy mondhatsz ilyet? – bukott ki Joy - Mivel már egy ideje együtt jártok, gondoltam érdekel egy kicsit mi van vele. Állítólag teljesen ki volt borulva.

Ashley megvonta a vállát, jelezve, hogy a beszélgetést ezennel befejezettnek tekinti majd végigsimított válláig érő, hosszú szőke haján, s a táskájáért nyúlt, hogy egy tükröt szedjen elő. Ő az a lány volt, akiért a legtöbb fiú megőrült; tökéletes test, szép arc, gyönyörű haj és emellett még egészen jó humorral is bírt, már amennyiben az ember vevő a szarkazmusra és a csipkelődésre.

Két magas, egy szőke és egy sötétbarna hajú fiú lépett a terembe, egyből kiszúrták a hátsó padban ülő három lányt majd elindultak feléjük. Joy és Sophie üdvözölték a két srácot, Ashley pedig – ugyanazzal az unott arckifejezéssel, mint a reggel eddigi folyamán – szájon csókolta a szőkét. Bennie leült barátnője mellé, Jared, a másik fiú pedig Joy és Sophie között foglalt helyet, akik rögtön el is mesélték neki Ashley előbbi, közönyös viselkedését, szépen halkan.

- Szerinted szereti még? – fordult a fiú Sophie-hoz.

- Fogalmam sincs milyen, amikor Ashley szeret valakit – vallotta be -, nem volt még két hónapnál hosszabb kapcsolata.

- Szerintem csak szórakozik vele! – szólt közbe Joy – Nem bántani akarom Ash-t, de ismeritek! Akárkivel összejöhetne, azt hiszi neki bármit lehet egy kapcsolatban.

- Igen, kicsit túl egoista Ben-hez - tette hozzá Jared.

- Azért érte is oda vannak páran, nem kell félteni! – mutatott rá Sophie – Ha a helyében lennék, már rég otthagytam volna Ashley-t. Nem azért, tudjátok, hogy szeretem, de egy kapcsolatban elviselhetetlen lehet.

- Sajnálom, de egyet kell értenem – bólogatott Joy – nem művésze a hosszú távú kapcsolatoknak. – Jared ezen elgondolkozott, de végül semmivel nem tudta megcáfolni a hallottakat.

A terem ajtaja csukódott s hirtelenjében egy már majdhogynem ijesztően magas, kopaszodó, negyvenes férfi állt az osztály előtt. Mire a jövevény erőteljesen megköszörülte torkát mindenki felé fordult, azok is, akiknek először furcsa mód nem tűnt fel jelenléte. Néhányan csodálkozva méregették az urat - akire szürke öltönye észrevehetően rövid volt, így még komikusabb látványt nyújtva -, hogy az talán utolsó találkozásuk óta még magasabbra nőtt. Miután Mr Feller is megbizonyosodott róla, hogy mindenki megtalálta magasan ülő feje tetejét, üdvözölte az osztályt és intett, hogy leülhetnek.
- Tisztában vagyok vele, hogy a hétvége nem elég hosszú ahhoz, hogy agyát túlterhelő szerelmes gondolatait szavakba öntve mindet eljuttassa kedveséhez, Benjamin – szegezte a fiúra tekintetét, aki az előbb még ingerülten társalgott Ashley-vel - , mindazonáltal szeretném szíves figyelmüket kérni, legalább míg bemutatom új osztálytársukat. – Ashley elhúzódott egy utolsó mérges pillantást vetve barátjára. Az első sorban felállt egy magas, szőkésbarna hajú fiú, akit eddig aligha vett észre bárki. – A fiatalember neve Alan Jones, aki az elmúlt napokban költözött a városba, így iskolánk diákja lett. – Néhány lány sustorogni kezdett az elsőbb sorokban, minden bizonnyal esélyeiket latolgatták az új fiú meghódítására.

/dyonne

Többi rész.