Lelkem egy darabja

S egyszer átsuhan az agyamon a gondolat
Mint ágyon a lány pongyola,
Hogy sose foglak tán feledni,
Pedig igazán tudtalak volna szeretni.

Könnyem szalad, ahogy nézlek titeket,
Volt már hogy elveszett a hitetek?
A remény elmúlt, nincsen,
Pedig ez volt az egyetlen kincsem.

Nem fontos, hogy megértsetek,
Csak az kell, hogy szeressetek.
Csak egy kicsit, hogy ne érezzem a magányt,
Mely minden percben a Pokolba ránt.

Nehéz ez? Sokat kérek?
Öleljetek át, kérlek!
S egyszer érezz úgy, mint én,
Egy sebzett, magányos lény.

Nem köszönsz már, rám se nézel,
S titok előttem mit érzel.
De nem titok előttem,
Hogy ő kellett helyettem.

És fáj, annyira fáj,
Hogy kimondani is kár.
Szívem ordít, szenved,
Azt kiálja: ne, ne engedd!

S a járdára lecsöppen könnyem,
Ahogy ott ülök egyedül, csendben.
Tudom, hogy itt kell lennem,
S várom, hogy kezeddel vállamon 
azt mondd: minden rendben.

/ Dyonne 2010 /