LILIOM

- Jöjjenek, jöjjenek! Valami csodálatos, elképesztő dolgot alkottam. Ezt mindenkinek látnia kell, uraim. Gyöngédebb, mint a harmat, lágyabb, mint a nyári szellő, elbűvölőbb a Napnál.

- Ugyan, mi lehet ilyen lenyűgöző? Ön felébreszti gyermeki kíváncsiságom, Ronald. – szólt az egyik úr.

- Minden bizonnyal valami példátlannak lehetünk tanúi, tisztelt uraim! Alighanem megéri a várakozást. – mondta egy másik.

- Mr. Gin hónapok óta ezen dolgozik, csodás mű lehet. De vajon mi is ez valójában? – hangzott egy újabb nemes hangja.

- Talán egy szobor, egy festmény? – találgattak.

Ronald Gin egy tágas terembe vezette a társaságot, melynek minden apró zugát napfény járta át. A leginkább csarnokhoz hasonlító helység hatalmas ablakain át beszívta a természet minden fényét. A földön mindenhol festéknyomok és ecsetek, rossz vásznak és félbehagyott munkák hevertek. A fal sehol sem látszott ki, mindenütt rajzok, festmények és plakátok borították. A csarnok közepén pedig ott állt a remekmű, letakarva, amin már hónapok óta dolgozott. Gin izgatottan invitálta beljebb az urakat. Mikor elég közel értek, hogy jól lássák, lerántotta a leplet.

A társaság minden tagjának arcán mély csalódottság, meglepettség és határtalan megdöbbenés kapott helyet. De Ronald Gin csak csodálta Művét. A meghívottak közül mindenki suttogni kezdett valakivel, hogy megossza a rátörő érzéseket. Gin-hez egy Gray nevű úr szólt először.

- Uram kérem, de hiszen ez csak egy aprócska liliom egy hatalmas fehér vászon közepén!

Bizony az volt. Egy csepp, színes virág a vászon közepén. Az az egy viszont csodálatosan, tökéletesen aprólékosan megfestve, minden részletében valóságosan. A csalódott urak lassan szállingózni kezdtek hazafelé, miután meggyőződtek róla, hogy nem lesz már ott semmi érdekes. A művész azonban továbbra is a képet csodálta, mert valóban elhitte, hogy amit alkotott, az tökéletes.

Dyonne H. 2010